1944 karácsonyán több mint harminc ember keresett menedéket a budavári evangélikus templom alatti barlangban az odakint dúló ostrom elől. Köztük volt Bagár Iván, a gyülekezet fiatal segédlelkésze is, akinek a naplója pontos leírást ad a Bécsi kapu tér környékének háborús veszteségeiről és a szinte elképzelhetetlen nehézségekről, amelyekkel az óvóhelyen megbújóknak meg kellett küzdeniük, hogy az életben maradás feltételeit napról napra megteremtsék.
Bagár nem önmagát állítja középpontba, hanem a közösséget, akik példamutatóan vállaltak felelősséget egymásért a nehezedő körülmények és a személyes feszültségek ellenére. Istenbe vetett bizalmuknak és összefogásuknak köszönhetően majdnem mind épségben vészelték át az ostromot.
De sajnos nem mind: a fiatal lelkészt – aki feljegyzéseit vidékre menekített feleségének és kisfiának írta – vízhordás közben repesz sebezte meg. 1945 tavaszán belehalt sérüléseibe anélkül, hogy viszontlátta volna szeretteit. Naplójában az utolsó bejegyzések ismeretlen kéztől származnak.
