Akárcsak Füller Tímea előző novelláskötetei – a két-két kiadásban megjelent, nagy sikert aratott Tócsatükörben, illetve Szívrázó –, az Isten háta írásai is tartogatnak meglepetéseket a figyelmes olvasónak. A kicsinyek, a peremre szorultak, a hátrahagyottak történetei is megelevenednek ezeken a lapokon, akik a boldogmondások ígérete szerint megvigasztaltatnak, megelégíttetnek, és elnyerik a mennyek országát. A szerző kétséget sem hagy afelől, hogy az ő életük apró boldogságai, derűs pillanatai is érdemesek a figyelemre.
Ezek a történetek igazak. Pont annyira, amennyire egy ember által elmesélt történet igaz lehet. Ha más mesélné, másképp hangzana. Nem azért, mert hazudok vagy csúsztatok, hanem mert mind átszűrjük magunkon azokat az eseményeket, amelyek történnek velünk. Aki tehát olvassa, annak tudnia kell ezt az igazságról. És ami még fontosabb, hogy mindez emberekkel történt meg egy elromlott világban, amelyen azonban már dolgozik Isten, még akkor is, ha ezt mi nem mindig érzékeljük azonnal. A Biblia azt mondja, hogy még Mózes is – aki pedig Isten barátja volt – csak hátulról láthatta őt. Amikor tehát azt halljuk, hogy Isten háta mögött vagyunk, tudhatjuk, minden rendben. Haladunk, megyünk utána, és ebből a szögből éppen csak ennyit láthatunk. De ő megy elöl.
