A kápráztató sötétség

A svéd valláspszichológus, pszichoterapeuta, lelkigondozó e könyvében a lelkivezetést helyezi érdeklődésének középpontjába.

Ortodox, katolikus és protestáns lelkigondozók – még ha különböző teológiai kifejezésekkel élnek is – feltűnően egybehangzó megfigyelésekről számolnak be: az embert az élet sötét folyosóiba vezetik, hogy így megláthassa az „egyedül szükségest”.

Át kell mennünk a szűk kapun, hogy miénk legyen az Élet; meg kell halnunk, hogy megszülessünk. A Biblia szimbólumnyelve éjszakáról beszél, amely a sötétségből a világosságra visz, vagy még radikálisabban, halálon át az életbe vezet. Ez a szűkös kapu időnként megtévesztően hasonlít, vagy talán éppen ugyanazt jelenti, mint amit a szekuláris társadalom életkrízisnek, egzisztenciális vákuumnak vagy a fejlődési krízis kiváltotta szorongásnak nevez. A különbség az, hogy a keresztény hit az élet körforgásának ezen próbatételeit nem csak a szükséges továbblépésnek vagy újbóli orientációnak tartja, hanem a Másik megszólításának és hívásának is.

Owe Wikström munkássága nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen 2000-ben magyar nyelven is megjelent egyik legismertebb és legjelentősebb műve, A kifürkészhetetlen ember. Ebben a könyvében Wikström a valláspszichológiáról, a pszichoterápia és a lelkigondozás kapcsolatáról fejti ki gondolatait. Jelen művében – megtartva korábbi megközelítési módját – a lelkivezetést helyezi érdeklődése középpontjába.