Dobozok és labdák. Színesek és szépek. Most minden famanó ezt vásárolja. Mindenki, kivéve Pancsinellót. De ő sem akar lemaradni, belenyúl hát a zsebébe. Mindent megtesz – bármibe is kerül –, hogy megszerezze, ami másoknak már megvan. De nem gondol rá, hogy mekkora árat kell érte fizetnie. Éli, a fafaragómester kell hogy emlékeztesse: „Értékes vagy! Nem amiatt, amid van, hanem amiatt, mert az enyém vagy!” Vajon nincs-e szükségünk nekünk is erre a szeretetteljes figyelmeztetésre?
