Józsa Márton és a siófoki templom
Isten Bolond Istókja – így nevezte magát Józsa Márton, az a lelkész, aki egy maroknyi evangélikus gyülekezet templomát megálmodta Siófokon.Vakmerőségnek tűnt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész terveinek valóra váltása, mivel a munka előkészítése és megszervezése szinte kizárólag a hetven év fölötti lelkipásztorra hárult. Az ő hol tényszerűen szűkszavú, hol személyes tusakodásait tükröző építési naplójának alapján követhetjük végig az építkezést, ennek során megismerve a ’80-as évek egyházi életét, az Állami Egyházügyi Hivatallal és különféle hatóságokkal folytatott küzdelmet, valamint hazaiak és finnek megható támogatását. A könyv derekas részét azonban az a történet adja, amelyet életéről mond el Józsa Márton lebilincselő érdekességgel. Megismerhetjük a 20. század első felének erdélyi életét, ahol az elbeszélő gyermek- és ifjúkorát töltötte, majd tanúi lehetünk az ő kárpátaljai szolgálatának: előbb a magyar időkben, majd szovjet megszállás alatt. Ezt követően az evangélizáció sodrába került lelkész az egyházi ébredésről ad hiteles képet, majd felidézi gyülekezeti szolgálatának építkezéseit és harcait. A magyar evangélikusság erdélyi, kárpátaljai és dunántúli küzdelmes múltja rávetül ennek az építkezésnek a történetére. A sikerben kezdetben szinte csak a megszállott hitű, derűs öreg lelkész bízik. A könyv vallomás arról, hogy templomot építeni csak ilyen bátorsággal és rendületlen hittel lehet. De nemcsak templomot, hanem házat és egyházat is. Az előszót a siófoki templom tervezője, Makovecz Imre írta.
