Imádságok, történetek
A belső szoba ajtaja nem parancsszóra nyílik. Vendéget akkor tudunk fogadni itt, ha előtte felkészülünk. Ide meg lehet hívni valakit; itt mi is meghívottak vagyunk. Nekünk készítették elő a meghitt és gyógyító légkört. Számunkra nyílik új esély. A lélek mélyének titkairól csak közelről lehet beszélgetni. Személyes jelenlétben. Életkközelben. Életünk közelében. Erre a közelségre hívnak ennek a kötetnek az írásai: imádságok, történetek, meditációk, versek. A Visszhang című imádságoskönyv több mint húsz éve kíséri egyéni elcsendesedéseinket és közösségi áhítatainkat. Ezt a hagyományt folytatva most újabb kötetet adunk kézbe, amely társunk lehet a belső szoba csendességében és beszélgetéseiben egyaránt. A kötet evangélikus, református és római katolikus szerzői saját belső szobájukba engednek bepillantást inspiráló, megerősítő, elmélyülést segítő írásaikban.
A nagy sikerű, sokunk lelkiségét meghatározó Visszhang című imádságoskönyv folytatásaként jelent meg az Imádkozz velünk! címet viselő kötet a Luther Kiadó gondozásában. A budahegyvidéki evangélikus templomban március 1-jén tartott könyvbemutatón a kötet szerkesztőjével, Szabó Lajos nyugalmazott egyetemi tanárral, Kránitz Mihály római katolikus pappal, egyetemi tanárral, Steinbach József református püspökkel és Keczkó Szilvia evangélikus lelkésszel beszélgetett Nagy Szabolcs evangélikus lelkész.
Imádkozz velünk! – kortárs evangélikus imádságok és történetek lelkészek és hívek tollából. Dr. Szabó Lajos kötetszerkesztő, professzor emeritus az imádkozó evangélikusokról és arról, hogy egymás imáin keresztül is bátorodhatunk saját, önálló imádságaink megfogalmazására.
Szabó Lajossal, a kötet szerkesztőjével, Kránitz Mihály római katolikus pappal, egyetemi tanárral, Steinbach József református püspökkel és Keczkó Szilvia evangélikus lelkésszel Nagy Szabolcs evangélikus lelkész beszélget. Közreműködik a Közel együttes.
A kötet kiskőrösi bemutatóján Szabó Lajos, a könyv szerkesztője – akinek lelkészi elhívásáért Slajkó Pál többedmagával kitartóan imádkozott – több példát említett arra, hogy mikor és miként imádkozhatunk, és mire figyeljünk, amikor az Úristennel beszélünk.