Jelzőtűz

Hihetetlen mennyiségű energiát tudunk befektetni egy-egy, a személyes életünkkel kapcsolatos ünnep külső körülményeinek biztosításába. A meghívók színétől az asztalokra helyezendő gyertyatartók típusáig mi mindent át nem gondolunk ezerszer is! De marad-e egyetlen percünk is arra, hogy a lelkünk mélyén átérezzük azt, ami minket érint? Lehet, hogy külsőleg súlytalan, elárvult ünnep lett a pünkösd, mégis azt a különleges lehetőséget nyújtja, amelyben közel kerülhet bármelyikünkhöz Isten szava és cselekedete. A konfirmáció ünnepe is átalakult mára, és nagyon kevesen érzik át az erejét, ám benne az a pillanat érkezik meg, amelyben korábbi érdektelenségem érdeklődéssé és ragaszkodássá változhat. Korábban maximum pár lépést tettem óvatosan a templombejárattól az oltár felé, mert féltem, és idegen volt a mélység, most ismerősként lépegetek: megcsodálom a keresztelőkövet és megsimogatom a kancsót, amelyből nagyon régen vagy néhány napja vizet öntöttek a fejemre. Szívesen le is térdelnék, hogy valaki megérintse áldó kezével a fejemet. Mi is történt velem? Mi segített leginkább? Ki állt mellém, és lett kiváló idegenvezetőmmé? A kérdésekre képtelenség válaszolni. Olvastam már néhány vallásos könyvet korábban is, de nem éreztem a hatást: a tüzet, a mozgósítást. Mi történt most másként? Nem tudom megmondani. Annyi biztos csupán, hogy kitűnő tolmács tanította, és megértettem, hogy nem is olyan nehéz ez az idegennek hitt vallásos nyelv. Türelmes útitárs szegődött mellém, mindig csak azt bizonygatta, hogy fejlődöm, és egyáltalán nem vagyok reménytelen eset. Érdekes, hogy sohasem minősített. Mindig kérdezett ugyan, de nagy türelemmel segített a feleleteket megtalálni. Még a régi, sárguló konfirmációs káté számozott kérdéseit is sorra vette, bár eltért a megszokott sorrendtől, én mégis biztonságban éreztem magam mellette. Amit átéltem, az valóban csoda volt. Az én életem csodája. Ebben a kötetben egyetlen utat járunk be: Jézus boldogmondásainak tizenegy szavát. Megerősítő szavak ezek, jólesők is egyben. Megéreztetik: nem vagyunk elfelejtett emberek.