Hallgassa meg Gáncs Péter nyugalmazott püspök gondolatait a könyvről! ⏯
Júdás Iskáriótes alakjának teológiai, egyháztörténeti és művészettörténeti hatástörténete
Júdás Iskáriótes alakja úgy hozzátartozik Jézus alakjához, mint a sötétség a fényhez, és ezért bizonyára sohasem fog elévülni, amíg az evangélium képes megragadni az embereket, vagyis amíg az ég és a föld el nem múlik. De az is lehet, hogy az árulás fájdalmas emberi élménye olyan örökzöld, hogy mindig szükségünk van egy emblematikus személyre is, akihez köthetjük, valahányszor velünk is megesik.
Fabiny Tamás újszövetséges teológus és evangélikus püspök tanulmánya egyszerre igyekszik tudományos igényességgel feldolgozni Júdás alakját a Bibliában és utat mutatni a Júdásjelenség gazdag irodalmi és művészeti hatástörténetében. A szemet gyönyörködtető könyvet forgatva arról is meggyőződhetünk, hogy mily szép és mily gyönyörűséges, amikor egy értékes irodalmi anyag tehetséges szerkesztők és vizuális szakemberek kezébe kerül. Az eredmény egy olvasmányos, tanulságos és letehetetlen album.
Pecsuk Ottó református biblikus teológus, a Magyar Bibliatársulat főtitkára
Fabiny Tamás könyve meghívás a szomjasan kutató lélek számára, hogy Jézus és Júdás révén új módon nyerjen bepillantást Isten és teremtménye kapcsolatába, amely mindig időszerű és a reményünk ellenére mindannyiunknak fájdalmas és gyötrelmes.
Isten a világot, az embert jónak teremtette. Ennek ellenére kezdettől ott van az „elárulás”, a feloldatlan rossz Ádám és Éva, Kain és Ábel történetében. Ábel Jézus első bibliai előképe – halála módjában is. Ahogyan Ábel, úgy Jézus sem védekezett. Megbocsátott-e a Mester Júdásnak, elárulójának? Misztérium, mert nincs bizonyosságunk.
Fabiny Tamás, akár egy szakavatott régész vagy restaurátor, nagyító alá helyezi a Júdás-hagyomány ősi eszmei és képi szőttesét, hogy ezzel jézusi magatartásra bátorítson bennünket. Ha Jézus Júdásnak is megbocsátott, akkor nekem is megbocsát, ahogy nekem is meg kell bocsátanom az ellenem vétőnek.
Várszegi Asztrik OSB püspök, emeritus főapát
A pénzes zacskót szorongató, kampós orrú zsidó nem a Der Stürmer találmánya. Júdást is így ábrázolta a középkor. Fabiny Tamás olvasmányos munkája példás következetességgel mutatja be – a Bibliát és hatástörténetét részrehajlás nélkül kutatva –, hogyan és kik tették az áruló tanítványt egy egész nép toposzává. Ha napjaink kereszténysége túllépett már az utolsó vacsorát s a Jézus elfogatását értelmező képek és kommentárok agitprop-sematizmusán, akkor azt – egyebek közt – épp az ilyen bátor és hézagpótló munkáknak köszönheti. Örömmel ajánlom hát figyelmükbe e fontos könyvet.
Röhrig Géza költő
A szerző nemcsak püspök, tudós teológus, az Újszövetség doktora, hanem remek kommunikátor is, aki vonzó, népszerű formában dolgozta át 2004-ben készült habilitációs értekezését. Júdás, az elveszett tanítvány című könyvében Fabiny Tamás bemutatja, milyen átalakulásokon ment keresztül Júdás megítélése a bibliai hatástörténetben.
A kárhozat fia, aki jobb lett volna, ha meg sem születik? Vagy éppen Isten megváltó művének eszköze, akinek olyan kiemelt szerepe van az üdvtörténetben, hogy talán még a mennyországot is kiérdemelte? A kereszténység két évezrede alatt mindig is e két szélsőséges álláspont között helyezkedtek el az Iskarióti Júdásról kialakított vélemények. Eleink persze jobbára az első végletet tették magukévá, így Júdást az árulás mindenkori szimbólumaként, jószerivel a sátán fattyaként mutatták fel. Sőt a képi ábrázolásokban, passiójátékokban, a népi folklórban olyan tulajdonságokkal is felruházták, amelyeknek nyomuk sincs a Szentírásban. Sajnálatos módon mindez egészen oda vezetett, hogy „az örök zsidó”-ként megjelenített, bűnbaknak kinevezett Júdás antijudaista, sőt antiszemita indulatoknak is bő teret nyitott.
"Fabiny Tamás könyve nemcsak a rendelkezésre álló bibliai ismereteket rendszerezi, de összegyűjti a Júdással kapcsolatos hagyományokat és vonatkozásokat is, miközben előbbre viszi az elveszett tanítványról szóló teológiai vitát."
Gájer László teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara tanszékvezetőjének recenziója.
Az egész Újszövetség és a nem kis részben rajta nyugvó európai kultúra talán legnegatívabb figurájáról írt tabuk nélküli, olykor zavarba ejtő könyvet Fabiny Tamás. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Júdás, az elveszett tanítvány című kötetben újszövetséges teológusként feltárja, hogy a náci propagandaplakátok pénzes zacskós, kampós orrú zsidója mögött több évszázadnyi Júdás-értelmezés rejlik. Pedig az üdvtörténet szerint a rejtélyes karióti férfi nem volt kifejezetten ördögi figura, sőt masszívan része volt Jézus programjának. Vagy ahogy régebben mondták: „Júdás is csak eszköz volt Isten kezében.”
Mintha Fabiny püspök is az általa joggal kritizált hibába esne, amikor arról ír nagyszabású Júdás-monográfiájában, hogy „az egyház számadással és bűnvallomással tartozik” egyes keresztények antiszemitizmusáért, hiszen ezzel egyének vétkeit „az egyház” kollektív bűnévé emeli – véli Mike Károly. A közgazdász, egyetemi tanár recenziója Fabiny Tamás Júdás, az elveszett tanítvány című könyvéről.
Bizonyos történelmi katasztrófákban a keresztényeknek igenis lehet kollektív felelősségük – állítja Görföl Tibor. A Vigília főszerkesztője vitatja Mike Károlynak a kizárólag egyéni bűnösséget és felelősséget hangsúlyozó állításait, amelyet a közgazdász Fabiny Tamás Júdás-könyvére adott reakciójában, cáfolatkísérletében megfogalmazott. Vita.
Fabiny Tamás könyve formabontóan új teológiai szakkönyv, amely ugyanakkor vonzó megjelenésével, bátorító közvetlenségével, merészségével, de a kegyelemre szoruló ember tudatával szól bárkihez, aki kinyitja, és őszinte beszélgetésbe kezd vele. Jasper-Makay Emese recenziója a Lelkipásztor teológiai szakfolyóiratban.
Minden valószínűség szerint Fabiny Tamás kötete a hazai teológiai irodalom területén idén, de talán mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben megjelent legizgalmasabb eredeti mű. Nagy Károly Zsolt recenziója.
Húsz éve kutatja és legalább ennyi ideje volt dédelgetett vágya Fabiny Tamás evangélikus püspöknek, hogy könyvet írjon Júdásról. A Jézus árulójaként elhíresült tanítvány bűnéről, megítéléséről és arról is mesél a teológus, hogy a kötet a zsidó-keresztény párbeszéd jegyében született.
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Fetekert Kávézó beszélgetéssorozatának vendége volt, ahol többek közt a Judás, az elveszett tanítvány c. könyvéről is kérdezte őt Novák Péter és Kalmár András.
Júdás neve sokak számára egyet jelent az árulással és a szándékos rossztettekkel. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke viszont egy egészen másmilyen Júdást ábrázol legújabb könyvében.
A Litera.hu irodalmi portál Merülés című podcastjának 9. adásában Fabiny Tamás evangélikus lelkésszel, teológussal Júdás, az elveszett tanítvány című könyvéről Jánossy Lajos beszélgetett, többek között arról, hányféleképpen ismerhető meg Júdás alakja az evangéliumokból, valamint, hogy az áruló sorsa hogyan értelmezhető az egyik legsajátosabb, közösséget megbontó tragédiaként.
A könyvbemutatón közreműködik a szerző, Fabiny Tamás evangélikus püspök, újszövetséges teológus és Pecsuk Ottó református biblikus teológus, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkára. Moderátor: Miklósné Székács Judit, a Luther Kiadó könyvrészlegvezetője.