Kézikönyv és lelki útravaló a diakóniában dolgozóknak
Az Újszövetségből tudjuk, hogy már az első keresztyén gyülekezetek felismerték, hogy a rászorulókról, ínséget szenvedőkről való gondoskodás nem lehet esetleges és ötletszerű, és nem lehet csak egyesek privát ügye. Az egész gyülekezet, az egész közösség felelőssége, hogy gondoskodjék a diakónia folyamatos végzéséről, a jól szervezett szeretetszolgálat létrehozásáról, megtartásáról és működtetéséről. Jézus Lelkének vezetésével alkalmas embereket választanak ki, szolgálatba állítják őket. Ők a diakónusok, ennek a szolgálatnak az oszlopai. Erre a szolgálatra fel kell készíteni a közöttünk, intézményeinkben és a gyülekezeti diakóniában szolgáló munkatársakat is. S ez nemcsak azt jelenti, hogy megbízható szakmai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy szolgálatuk jézusi dimenzióit is megismerjék, és jól értsék, hogy azt valóban Jézus Krisztus követségében járva tudják végezni – a Mester szent neve dicsőségére és a felebarátok javára. Hogy ez minél többek életében megtörténhessék, ezért szervez egyházunk diakóniai szolgálata továbbképzéseket, munkatársi csendesnapokat, és ezért adjuk most kézbe ezt a kiadványt is. A szó igazi értelmében tankönyvként is, de főként azért, hogy benne módszertani segítséget találjanak és a belső növekedéshez vezérfonalat kapjanak mindazok, akik Jézus Krisztus Urunk szeretetének erőterében szeretnék betölteni szolgálatukat.