Lélegzetvétel

Életében minden ember többször is eljut oda, hogy kétségbeesetten keresi azt a helyet, ahol erőt meríthet. Nem az a kérdés, hogyan jutunk el erre a pontra, hanem az, hogy mi a keresés eredménye. Az állandó sietség, a feszült, ideges élettempó, a tengernyi elfoglaltság és a sajátos fontossági sorrendek világában alig találunk már időt arra, hogy az elcsendesedés nyugalmát megtapasztaljuk. Szeretnénk elintézni talán ezt a tevékenységet is úgy, ahogyan mindent magunk körül: gyorsan, biztosan. Ehhez azonban szükség van nyugalomra, belső békességre, és arra, hogy a külvilágot egy bizonyos távolságból szemléljük. Elvonulni aligha sikerülhet kilenc napra úgy, hogy a környezetünk könnyedén hozzájárulna ehhez. Kilenc nap nagy időnek tűnik, pedig csupán egy bő hét. Arra talán – a felfokozott tempó ellenére is – jut még idő, hogy kilenc napon át, virágvasárnaptól húsvéthétfőig negyedórát arra fordítsunk a napjainkból, hogy átgondolunk egyetlen szót és elolvassuk egy kortárs lelkész vallomását. Ez számunkra friss levegőt, Istenre koncentráló perceket jelenthet. A füzetet illusztráló képek készítői is megcsodáltak egy-egy különleges látványt. A fotók közreadása odaállíthat minket is arra a helyre, ahol ok megérezték a teremtett világ szépségét. Nem bonyolult dolog, nem is igényel különleges előképzettséget, hogy belelapozzunk ebbe a füzetbe, és elkezdjünk a születő csendben és áhítatban közelebb kerülni a kiapadhatatlan erőforráshoz. Természetesen nem csupán nagyhéten lehet a lélek nyugalmához közelíteni, hanem konferenciákon, csendes heteken, konfirmandusok táborában vagy egy kirándulás napjain is érdemes tűnődni ennek a füzetnek a segítségével Isten gondviselésének nagyságán. Lehet, hogy mi is inkább csak kérdezünk és méltatlankodva kiáltunk, mint a régi zsoltáros, vagy éppen Jézus tanítványai egykoron, de az Úr innen is tovább tud vezetni minket szeretetével és irgalmával. „Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan könyörgök az Úrhoz. Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat. Amikor elcsügged a lelkem, te akkor is ismered utamat.” (Zsolt 142,2–4a) A kötet szerzői: Cserháti Sándor, Czöndör István, Deák Ágota, Deméné Smidéliusz Katalin, Fabiny Tamás, Gáncs Péter, Gömböcz Elvira, Hegedűs Attila, Kendeh Péter, Koczor Tamás, Kovács Imre, Németh Zoltán, Ócsai Zoltán, Sánta Anikó, Sefcsik Zoltán, Smidéliusz Gábor, Szabó Lajos, Szigethyné Szenteczki Katalin, Varga Gyöngyi. Fotók: Botta Dénes, Gál Orsolya, Szabó András.