Evangélikus teológiai szakfolyóirat
Kedves Olvasó!
Fél évszázadnyi vonakodás című dolgozatában Reuss András a Leuenbergi konkordia ötven évnyi recepciótörténetét és teológiai hangsúlyait mutatja be, különös tekintettel a hazai vonatkozásokra. Munkájában megállapítja a szerző, hogy a szöveg a reformátori hitvallások tartalmához ragaszkodva fogalmazta meg mindazt, ami közösen elfogadható, noha evangélikusok és reformátusok vonakodva csatlakoztak a szövegben foglaltakhoz. A tanulmány röviden áttekinti a konkordiával szemben nemzetközi szinten is megfogalmazott fenntartásokat, és reflektál azokra. A szerző rámutat: a hazai recepció (is) szinte teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy a közös dokumentumban az egyházközösség deklarálása is hangsúlyos.
Pap Kinga Marjatta Budapesttől Krakkóig Közép-kelet-európai körkép a Lutheránus Világszövetség teológiai és szervezeti hangsúlyairól 1984–2023 között című munkája az 1984-es budapesti nagygyűlés óta megtett út és a világszövetség-történet néhány kiemelt elemét vizsgálja közép-keleteurópai szempontból. A szerző a nagygyűlések mindenkori kettős funkciójának megfelelően kitér mind a „közgyűlési” feladatok (választások, teológiai és közéleti állásfoglalások), mind a két alkalom liturgikus életének összevetésére.
A farizeus és a vámszedő példázata a kortárs exegetikai irodalom tükrében című tanulmányában Angyal-Cseke Csaba a példázat értelmezését segítő alapvető kérdések tisztázása után a páli teológiával való kapcsolatával, eredetével, tartalmának szociokulturális hátterével, a szövegének redakcionális és kontextuális problémáival, valamint műfaji, nyelvi és stilisztikai kérdéseivel foglalkozik.
A 99. évfolyamába lépő Lelkipásztor megújult külsővel, formában és tartalmi elemekkel jelenik meg a 2024-es évtől. E változás egyik szükségszerű oka az volt, hogy a benne szereplő írások elérhetőkké válhassanak az MTA open access (ingyenes online) folyóirat-adatbázisában, amelynek formai követelményeihez alkalmazkodni kellett. A változás másik oka természetesen az olvasó szempontjait igyekezett figyelembe venni, hogy olyan, a kor tudományos igényeinek megfelelő, de a lap tradicionális profilját is megőrző lapot vehessen kézbe, amelyet olvasóbarát módon tud felhasználni, legyen szó a nyomtatott, vagy az online kiadásról. Az igehirdetési előkészítők a vízkereszt utáni utolsó vasárnaptól böjt 1. vasárnapig segítik az igehirdető készülését.
Örömteli olvasást kíván
a szerkesztő