Volt aranycsapatunk. Volt aranycipősünk. Voltak jobb korszakaink. Talán most megint egy felívelő időszakot élünk. Azonban sajnos voltak olyan évek, sőt, évtizedek is, amikor szűkében voltunk a focisikereknek. Azt ugyanakkor be kell látnunk, akár szeretjük a sportot, akár nem rajongunk érte, akár bosszantanak a stadionépítések, akár könnycseppeket hullatunk a „Nélküled”-re, a labdarúgásnak mindenképpen van egy különleges összetartó és nemzetformáló ereje.
Ez a kisregény egy fiktív magyar válogatott játékosainak az életébe nyújt némi bepillantást, méghozzá a csapat egy olyan korszakából, amikor egy hosszú kudarcsorozatnak az elszomorító mélyrepülését élik át. Joggal merül fel a kérdés: vajon tényleg mellőzhetőek ezek a régi, bevált, de mostanság nem éppen jól teljesítő sztárjaink?
A könyvben szereplő nemzeti válogatottak természetesen nem a közismert focistáink, hanem valaki mások: regényhősök, drámaszereplők, verses költemények nagy alakjai, a jól ismert, sokak által nem kedvelt, kényszerből vagy még azért sem elolvasott kötelező olvasmányaink főszereplői.És hogy jön össze e két téma: a foci és a kötelezők? Játszunk el a gondolattal, hogy mi lenne, ha ezen kötelezők híres szereplői itt és most közöttünk élnének mint focisták, akiknek a karaktere, sorsa és vonásai fő vonalakban megegyeznek az alapművek hőseinek élettörténetével. Menesszük hát ezeket a preferált játékosokat, cseréljük-e le az általuk szimbolizált kötelező olvasmányokat? Nos, ezt mindenki döntse el maga.
Vajon „a (Jókai) Mór megtette a kötelességét, a mór mehet”?
