Az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatóinak tanulmánykötete
A nyelv a „majdnem" eszköze: körülír, közelít, tart valami felé, de célját sosem éri el. Kimeríthetetlen változatossága egyszerre felszabadító játék és az elégtelen kommunikáció végtelen vergődése: sosem teljesen pontos közelítés. A materiális világ jeleit mintha jobban olvasnánk: egy anyai, apai ölelés, egy kézszorítás, egy bátorító hang mintha többet és pontosabbat közölne minden szónál. De mi az ölelés, a kézszorítás vagy akár a hang szavak nélkül? Van-e jelentés jel nélkül? És fordítva: van-e jel jelentés nélkül?
